[ Pobierz całość w formacie PDF ]
efféle ostoba kérdésekkel! tette hozzá a lány incselkedve.
A férfi lecsókolta ajkáról a hamiskás mosolyt.
Eva Maria, édes Eva Maria, de gyönyörq is a világ!
A lány halkan felsóhajtott.
Mennyivel szebb lenne, ha nem kellene többé félelemnek összeszorítania
a szívünket. Ma megint kieszelt valamilyen gonoszságot Mertens?
Semmit nem mondott, ami erre utalt volna.
És Jo? Mit szól majd, ha megtudja, hogy eljegyeztük egymást?
Ralf eltqnQdve nézett maga elé.
Kissé furcsállni fogod, amit most, életemben elQször kérek tQled. Azt
szeretném, ha egyelQre titok maradna a jegyességünk.
Jo miatt?
Nem, miattad. Attól tartok, az unokatestvéred meglehetQsen
bosszúszomjas teremtés.
Eva Maria komolyan pillantott fel a fiatalemberre.
Tudom, hogy Jolante hozzád akart menni feleségül.
Ralf rövid habozás után válaszolt.
Akkor semmi olyat nem árulhatok el, amivel kompromittálnám az
unokatestvéredet. KettQnk között egyébként sincs helye titoknak. Ma vérig
sértettem az unokahúgodat, amikor meg kellett neki mondanom, hogy másé a
szívem. Megkérdezte, te vagy e az a másik, és közben vészjóslóan villogott a
szeme. Eszembe jutott, hogy Arthur Mertens lánya, az Q vére folyik az ereiben.
Ezért találtam ki neki azt a mesét. Ha azonban most azonnal meghallja, hogy
jegyesek vagyunk, amikor még friss a hiúságán ejtett seb, akkor talán bosszút
akar majd rajtad állni. Emellett... Mertens miatt is jobb volna hallgatnunk.
Azonnal megvonná tQlem a bizalmát, ha kiderülne, hogy Hans sógora leszek.
Ha pedig segíteni akarok az öcsédnek, egy darabig még, remélem, már nem
sokáig, mindenképpen folytatnom kell a színlelést. Megértesz?
Igen, Ralf. Borzalmas érzés, hogy a testvérem miatt csúf komédiát
folytatsz, de be kell látnom, hogy nincs más megoldás.
Az ilyen ellenség ellen nem lehet nemes módszerekkel harcolni, mert
annak csakis vereség lehet a vége. Nagyon nagyon aggódom Hansért.
A férfi megsimogatta szerelme kezét.
Bárcsak megszabadíthatnálak már ettQl a gondtól, Eva Mariám!
Egyetértesz hát azzal, hogy egyelQre eltitkoljuk a jegyességünket?
A lány bólintott.
Igen, de Hansnak azért meg kell tudnia. Kérlek, gyere el most azonnal
hozzá, hogy elmondhassuk neki. Boldog lesz, ha meghallja.
Hans otthon van?
Szánkózik a domboldalon, nekem viszont inkább kiadós sétához volt
kedvem. Úgy beszéltük meg, hogy a domb lábánál megvár, és együtt megyünk
haza.
Szerencsére hozzám vezetett az utad. Hiszem, hogy a vágyakozásom
irányította erre a lépteidet. De mondd csak, Hans egyedül van az erdQben?
Igen. Tudtuk, hogy Mertenséknél vagy, így hát nem fenyegeti veszély. A
két szerelmes kéz a kézben lépdelt a behavazott erdQben. * Sok kedveset
kellett még mondaniuk egymásnak, s újra és újra egymásba fonódott sugárzó
tekintetük. Ralf idQnként nem bírt kitörni vágyó boldogságával. Ilyenkor
megállt, átölelte imádottját, és szenvedélyesén megcsókolta.
Igencsak lassan haladtak, de végül mégiscsak meglátták Hansot, aki éppen
lefelé csúszott a ródliján. Ralf odakiáltott neki, barátja pedig vidám
kurjantással válaszolt. Közben megfeledkezett a szánkója irányításáról, ami
felborult vele, Q pedig fejjel elQre az út mellett felhalmozott hókupacban kötött
ki. Nevetve és prüszkölve kászálódott ki belQle. A friss levegQn kipirult az arca,
vidáman csillogott a szeme, és majd szétvetette az energia. Ha Arthur
Mertens így látta volna, dühödten kellett volna megállapítania, hogy
unokaöccse egészsége a legnagyobb rendben van.
Jaj de jó, Ralf, hogy a nQvérkém magával hozott! mondta az ifjú
Dornau mosolyogva. Hol találtál rá, Eva Maria?
Az erdQ közepén egyszer csak elQttem termett, mintha az égbQl pottyant
volna oda tréfálkozott a lány.
ÉgbQl pottyanásról a legkevésbé sem volt szó, ugyanis éppen a Mertens
villából tartottam hazafelé jegyezte meg Ralf jókedvqen.
Hans fürkészQn szemügyre vette a párt.
Nem tudom, de valahogy fenemód vidámnak tqntök. Nem, nem is ez a
helyes kifejezés. Inkább gyanúsan boldognak látszotok. Mi történt?
Éles a szemed, akár a sasé, Hans. Nagy boldogság ért, hatalmas
boldogság mondta Ralf.
Engem is, Hans csatlakozott hozzá Eva Maria, és az öccse nyakába
borult.
A fiú szorosan magához ölelte.
Eva Mária! Ralf! Végre valahára! Áldásom rátok!
Mi ütött beléd, Hans? MirQl beszélsz? kérdezte a nQvére félig tréfából,
félig zavarban.
Már megbocsássatok, de a vak is látja, hogy jegyespár lettetek.
És te helyesled, hogy nQül kívánóm venni a nQvéredet? kérdezte Ralf.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]